kezd tele lenni a hócipőm, a tököm meg a poharam mindennel.
hogy képtelen vagyok egy nap időben felkelni, és nyugalmi állapotban végighúzni egy napot, hogy semmi motivációm nincs arra, hogy tanuljak, és semmi támogatást nem kapok azügyben, hogy valaha az életben lesz belőlem valami.
tudom, hogy nem így van, csak így nehéz elhinni. (azt is, hogy blogolok, zomg)
valami rettenetesen hiányzik innen, csak nem tudom megnevezni. azt se tudom, hogy ha itt lenne, könnyebb lenne-e bármi is, de úgy érzem, hiányzik.
az emberek szétszélednek, újabb kihívások elé néznek, én meg maradok itt még egy keserves évet, és szép lassan megrohadok.
a sors fintora, hogy olyan vagyok, amilyen, és csak nagyon kevés velem egykorúval találom meg a közös hangot.
mindenesetre szar, fos, trutyi.
az egész.
nem tudom, mennyi igaz abból, amit mondanak, és mennyi abból, amit magamról gondolok. azt tudom, hogy ha egy kicsivel is több időt szánnék a kötelességeimre, feleennyire lenne nehezebb az életem, de egyszerűen képtelen vagyok hosszú távon egyvalamire koncentrálni.
na mindegy. attól, hogy értelmetlen faszságokat pötyögök Zrínyi Miklós élete és munkássága helyett, semmi se lesz jobb.
lelövöm magam, s maradok mindörökké a tiétek;
fuximami
Nekem k á o s z kell, nem bírom a rendet Z a j kell, ami megöli a csendet É l e t kell és s z a b a d s á g
nem valami ostoba hazugság Én nem vagyok jó semmire D e k é s z e n á l l o k b á r m i r e !
ahogyan egy éve kezdtem a blogbejegyzésemet, habár nem pontosan ugyanekkor, de a tegnapi eufória mellett sajnos nem maradt energiám blogolni is.
ismét eltelt egy év - ahogy Fanni édes is írta az smsben, és mennyire igaza van. nem mintha túl sokat gondolkodtam volna azon, mi minden történt (mert tényleg, mi minden történt...!), nem mintha egészségtelen mennyiségben nosztalgiáztam volna, nem mintha nem változott volna rengeteg dolog - mégse; megálltam az idegesítően keserédes emlékezést.
mert szép a ma is. túl szép, hogy igaz legyen. és undorítóan nincs kedvem blogolni (mint ahogy mostanában szinte bármikor), úgyhogy be is fejezem.
különben is, iVan rettenetesen türelmetlenül várja, hogy új dolgokat töltsenek a maradék 140 gigájára, úgyhogy lépek. ^^
staaaay awaaay! asszem tényleg szeretem a larukut <3<3<3<3
mindenesetre csak annyit akartam ideröffenteni, hogy te jó ég, egy éve pofázom itt változó rendszerességgel a baromságaimat, ez már-már rettentő. azért köszönöm, hogy néhanapján olvastok és kommentelitek az ólajtónyi hülyeséget, amit itt összehadoválok.
és köszönöm, amiért nem engedtek angstolni.
ezért kérlek titeket, emberek, állatok, barátok, ellenségek, felnőttek, gyermekek, lányok, fiúk, angyalok, démonok, élők, holtak, bárki, bárki, hogy most ne engedjétek őt sem.
vigyázzatok rá, ameddig én nem tudok. és szorítsátok a kezét helyettem is, amikor messze vagyunk egymástól.
nem bírnám ki, ha bármi történne vele, úgyhogy kérlek, könyörgöm, vigyázzatok rá.
Nishikido Ryo.
Ryo-chan
has high expectations of his girlfriend. You better be prepared to look
good and handle yourself well in social situations. But when you're
alone with Ryo, he just wants to hang out and watch movies with you. We
all know that he's just a big teddy-bear inside.
nem tudom, miért nyitottam meg a freeblogot, és nem tudom, miért kezdek bele ebbe a bejegyzésbe.
lehet, hogy csak agyonütni akarom az időt, amíg meg nem érkezik a gigászi mennyiségű sushi, amit naaaagy-naaaaaagy bánatomban rendeltem magamnak az ilovesushi.hu-ról (fizetett politikai hirdetés).
voltaképpen baj nincs, sőt, kurva jól vagyok. tényleg.
pusztán ennyire kanos, igen, KANOS, még soha, de soha a büdös életben nem voltam.
pláne, hogy ezzel nem vagyok egyedül, és amikor B. és én erről beszélgetünk, csak erősödik bennem a vágy, miszerint férfit.
akarok. azonnal.
komolyan, kezdem magam úgy érezni, mint a kiégett újságírónők az amerikai szexcentrikus sorozatokban, amiket többnyire klimaxoló családanyák szórakoztatására forgattak.
(oké, a szex és new york fasza, tényleg, bírom. ettől eltekintve nem klimaxolok. nem. ez rosszabb.)
mondjuk tulajdonképpen az is zavar, hogy holnapután vár Jézus meg a papája a Baár-Madasban, holott úgy megszoktam, hogy minden nap csak a lányokkal vagyok, vagy N.-ékkal, és mászkálunk össze-vissza, mint a hülyék, meg leisszuk magunkat és hülyeségeket beszélünk, és mutogatjuk a várost S.-nek.
nagyon szép ez a szünet, tényleg. asszem tízedszerre írom le, hogy tényleg, tényleg.
B. hazament ma.
elmondhatatlanul hiányzik már most. leginkább az tetszett a szünetben,
hogy B. olyan közel volt... hogy nem kellett két és fél órát vonatozni,
hogy láthassam, hanem elég volt egy egyszerű "-5 Moszkva? -
Oké!"-dialógus, és fél órán belül mindketten ott voltunk.
kezdjük magunkat jól érezni, asszem. valahogy még szorosabbnak érzem
most azt, ami kettőnk között van; pláne amikor ma fölszállt a vonatra,
én meg rádöbbentem, hogy bassza meg, nélküle már rég megbolondultam
volna.
S. nagyon fog hiányozni. tényleg. halálosan komolyan.
de leszarom a szülői szigort, amennyit csak tudok, velük leszek még akkor is, ha vár a tanulás jövő héten. asszem kibírja tudásszomjtól majd' megpusztuló piciny lelkem azt a három plusz napot, amit nem itthon poshadással töltök, és kurvára remélem, hogy anyámék felfogják a dolog értelmét és fontosságát.
szeretem S.-t. egy tündér, tényleg. bazmeg, már megint TÉNYLEG.
csak idejött és felvirágoztatott minden bús orcácskát, yawn ~
egyetlen szépséghibája van a dolognak - mégpedig hogy Tokió messze van...
de S. azt ígérte S.-nek, a másik S.-nek, akit mégjobban szeretek, hogy jön még. sokszor.
ajánlom is neki, hogy betartsa az ígéretét. mondjuk ha nem tartja be, akkor behajtom rajta.
na head up high, little girl; catch a rainbow meg make a peace-sign of your fingers, meg ilyesmi.
avagy, hogy S. szavajárásával éljek;
sose azt nézd.
szeretlek benneteket. tényleg. (:
és megjött a sushim, úgyhogy tiplizek, meg maradok mindörökké a tiétek;
a kedv egyberázódott volna?
nem tudom, perpillanat úgy tűnik, igen. lehet, hogy önzőség és süvöltő faszfejség, de mondhatni, a kedv most úgy egészen egyben van.
mondhatnám, hogy "annyi minden fontosabb dolgom is van, mint ez", és végülis ez így van.
mert ez tulajdonképpen nem is az én dolgom.
más, ha valamihez (csak) közöd van, mintsem ha nyakig benne ülsz, még ha azt is hallucinálod, hogy körülötted forog az egész.
persze, néha tök jó lehet, ha az univerzum köréd összpontosul.
igazából most értem el ahhoz a pillanathoz, hogy hányingert kapjak egy bartókrozáliabélacentrikus univerzumtól.
sokkal faszább, ha meg kell küzdened azért, hogy valaki érdeklődjön irántad. van benne valami bűbájos, azt hiszem.
aki meg szeret, az akkor is szeret, ha.
